BABITS MIHÁLY ÉS TÖRÖK SOPHIE SZERELMI FÉSZKE ESZTERGOMBAN
Egy eldugott présház az Előhegyen, ahol vers, szerelem, barátság és a Nyugat története találkozott.
Az esztergomi Előhegyen Babits Mihály barátai javaslatára 1920-ban megvett egy présházat. A vásárláshoz szükséges összeghez úgy jutott hozzá, hogy egy Dante-fordítás után kapott pénzt megforgatott a tőzsdén. A présház mind a mai napig őrzi a régi hangulatot, Babits és Török Sophie tárgyaival gazdagítva. A szinteltolásos présház üveges verandáján nem egy Babits-vers született, itt írta többek között Babits a Dal az esztergomi bazilikáról-t (a verandáról premier plan-ban mutogatja magát az Esztergomi Bazilika) és a középiskolákban kötelező olvasmányt, a Jónás könyvét, de nyaranta itt szekesztette a Nyugat című folyóiratot is.
1924 és 1941 között Babits Mihály és Török Sophie minden évben tavasszal felsétáltak ide a kis eldugott szerelmi fészkükbe, és őszig le sem mentek innen.
Ez idő alatt igen sok akkori kortárs művészt és gondolkodót láttak vendégül, erről a ház bejáratának autogram-fala is tanúskodik többek közöt Szerb Antal, Illyés Gyula, Radnóti Miklós, Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső, Szabó Lőrinc dedikációi által..
Különleges ez a békesziget hegy.. Csendes menedék, a lélek feltöltődésének helye, az alkotás táptalaja és a szerelem otthona.
Az alábbi képre klikkelve megmutatjuk a szerelmi fészket kívülről, majd belülről szobáról szobára, de nem feledkezünk meg a csodálatos panorámáról és az esztergomi bazilika látványáról sem..
Vélemény-margók az ERRE-ARRA fotós ajánlóról:
Hargitai Lilla, reklámszakember, a Médiaunió alapító tagja:
"Mint az értékteremtés, társadalmi felelősségvállalás elkötelezett híve, és mint az épített és természeti környezetet nagyra értékelő magánember is csak elismerően tudok gondolni az ERRE-ARRA fotós ajánló munkájára. Szeretem, ahogy észreveszi, látja és tanítja látni a minket körülvevő világot, és ráébreszt mindannyiunkat hogy a nehézségeink ellenére is látnunk kell, hogy a világ gyönyörű."







