top of page

HOGY LETT NEMZETI MÚZEUMUNK, ÉS HOGY LETT SOK-SOK PALOTA KÖRÜLÖTTE..?

Az Osztrák-Magyar Monarchia idején a magyar politikusoknak ugyanúgy, mint az Operaházunk megépítéséért, a Nemzeti Múzeum megépítéséért is igen sokat és sokáig kellett lobbizniuk a bécsi udvarnál. A Nemzeti Múzeum megépítésére az engedélyt a magyar politikusok végül 1836-ban megkapták.

Node ki volt ebben az esetben is a kreatív figura, az ötlet kitalálója, a leader típusú vezető..? Széchenyi István, hát persze. Ő volt az, aki kitalálta, hogy legyen Nemzeti Múzeum (meg Magyar Tudományos Akadémia is pl.), és a cél érdekében (hogy látszódjék, nem viccel) nem kevés tárgyat adományozott, magángyűjteményéből. Az adományát, azaz a 11 884 nyomtatványt, 1156 kéziratot, 142 kötet térképet és rézmetszetet, 2019 db aranyérmet, továbbá címereket, más régiségeket, valamint néhány festményt a pesti pálos kolostor könyvtártermében (az épület ma is áll, és papoktatás folyik benne) tárolták, míg meg nem épült a Nemzeti Múzeum.

A Nemzeti Múzeumot Pollák Mihály tervezte, és az építkezés 1837-től majd 10 évig folyt. 1838-ban megérkezett a nagy pesti jeges árvíz (emléktáblája –miszerint meddig ért a víz ekkor- a Nemzeti Múzeum Bródy Sándor utcai oldalán található), mely gyakorlatilag földig rombolta a múzeum körüli összes földszintes, VIII. kerületi kisiparos házát.  A kisiparosok kiszorultak a József körút másik oldalára (egyébként megmaradt egy kőfaragó kisiparos, Seenger Béla háza – ő készítette a Parlament köveit itt, a Tavaszmező utcában), a Nemzeti Múzeum köré pedig a politikusok és arisztokraták, kezdtek palotákat építtetni (pl. a keszthelyi Festetics-kastély tulajdonosa, Festetics György Ybl Miklóssal terveztette budapesti palotáját, de ez a másik palota sem kutya: itt forgattak egy jelenetet a Kincsem című filmbe egyébként), lévén anno trendi dolog volt a Nemzeti Múzeumra néző palotában élni.  

A NEMZETI MÚZEUM LÉTREJÖTTÉT NEM CSAK SZÉCHENYI ISTVÁN, HANEM JÓZSEF NÁDOR IS TÁMOGATTA. NO DE KI VOLT EZ AZ ÚRIEMBER..? ÉS MI AZ A NÁDOR TITULUS..?

A nádor mondjuk olyasmi, mint ma a miniszterelnök. József, aki nádor lett, Habsburg volt, és Ferenc József (Sissi férje) nevezte ki magyar nádorrá. József nádor annyi mindent tett a Magyarországért (vasútvonalak építése, Városliget és Margit-sziget kialakítása, Nemzeti Múzeum építtetése, lobbi-tevékenység a Magyar Tudományos Akadémia létrejöttéért, lobbi-tevékenység az Országházunk létrejöttéért), hogy a végén a legmagyarabb Habsburg titulust is megkapta. (Megtanult magyarul is egyébként mint Sissi, és magyaros díszruhát is viselt). Budán élt, a Budai Palotában (mind a mai napig itt van egyébként a családi kriptájuk), és a mai, Alcsúti Arborétum területén is lakott, a kastélyukban.

AZ EGYETLEN ÉPEN MARADT TERÜLET A BUDAVÁRI PALOTÁBAN:

AZ ALCSÚTI ARBORÉTUM TERÜLETÉN TALÁLHATÓ JÓZSEF NÁDOR KASTÉLY:

AHOL GARANTÁLT A MOSOLYGÁS ÉS A FELTÖLTŐDÉS - MINDEN ÉV JANUÁRJA ÉS MÁRCIUSA KÖZÖTT SÉTÁLHATSZ JÓZSEF NÁDOR BIRTOKÁN, AZ ALCSÚTI ARBORÉTUM TERPESZKEDŐ HÓVIRÁGAI KÖZÖTT!

bottom of page