A BUDAI VÁRNEGYED CUKI BALTA KÖZE ÉRDEKESSÉGET, ÉS SZOMORÚSÁGOT IS ŐRIZ

Az egyik budai várnegyedbéli cuki-kedvenc közünk a Balta köz. A Balta közt érintő Hertl-Strobl-ház két bejáratos, az egyik kapuja, az udvara felőli a Balta közből, a másik az Úri utcából nyílik. A ház (udvar) érdekessége, hogy az ott található reneszánsz falikút a szemközti Mátyás-templom átalakításakor feleslegessé vált díszkövekből készült az Epreskertben, Stróbl Alajos műtermében, diákjai által.

A házon található emléktábla alapján itt élt Toroczkai-Wigand Ede építész (most szomorú történet következik), aki a II. világháborúban elvesztette Szentháromság utcai lakását bombatalálat miatt. 75 évesen, vakon költözött át az itteni egyik földszintes lakásba, ahol éhen halt. Martonffy Emil filmrendező bombazáporok közepette temette el őt az épület udvarán. Toroczkai-Wigand Ede dolgozott Kós Károllyal, és 1908-ban ő vette feleségül Marosvásárhely polgármesterének Bernády Györgynek az unokahúgát. A marosvásárhelyi Kultúrpalota Róth Miksa által készített üvegablakaiból hat darab Toroczkai-Wigand Ede rajzai alapján készült, és ő tervezte Vaszary János festőművész tatai villáját is 1906-ban.

Budai Várnegyed, Toroczkai-Wigand Ede építész otthona