top of page

EGY PICINY FALUBÓL INDULÓ PICINY EMBER NAGYSÁGA - A VILÁGHÍRŰ FOTOGRÁFUS, ANDRÉ KERTÉSZ GYERMEKKORI HELYSZÍNÉN JÁRUNK

Szigetbecse egy 1253 főt számláló kicsiny falu Budapest belvárosától alig 48 kilométernyire. Itt, Szigetbecsén, a nagybátyjánál töltötte nyarait Kertész Lipót könyvárus, és Hoffmann Ernesztin kávékimérést vezető hölgy gyermeke: Kertész Andor. Kertész Andor (aki André Kertész néven vált világhírűvé) 1894. július 2-án született, és már 6 évesen a szigetbecsei ház padlásán talált régi német képes újságokat böngészett. Úgy gondolta akkor, majd, ha nagy lesz, ő is hasonló vizuális dolgokat fog készíteni. 14 éves volt, amikor édesapjától megkapta az első fényképezőgépét. Édesapja nem sokkal ezután meghalt, a kiskamasz Andor pedig elkezdte gyártani a falusi élet, környezet, táj egységéről alkotott képeit. Így nyilatkozik erről az időszakról: „Itt olyan közel kerülhettem a természethez, és azokhoz, akik közt ez történt velem. Később akár Tiszaszalkán, akár Esztergomban, vagy Harasztiban, akár Franciaországban vagy New Yorkban fényképeztem tájat vagy embert, a becsei táj és a becsei emberek születtek újjá minden képen.”

1914-ben a 20 éves Kertész Andor fogta a fényképezőgépét, és egy szerelmi csalódás miatt jelentkezett a Monarchia seregébe. A seregben töltött időszakot is végigfotózta, majd egy hadi sérülés eredményeképpen Esztergomban kötött ki, gyógyulása idejére. Ekkor született meg az első híres képe, a „Víz alatt úszó”.

Kertész Andor sem bírt megmaradni ülve, Robert Capához hasonlatosan itthoni életét a párizsi művészvilág közegére cserélte. Ekkor, 31 évesen élte élete legboldogabb napjait, szabadon, kötöttségektől mentesen fotózhatott, mindennapos baráti találkozói voltak Picassoval, Mondriannal, Chagallal, Robert Capával, Moholy-Nagy Lászlóval, Brassaival; ő volt az első magyar fotográfus, akinek Párizsban önálló kiállítást rendeztek. Ezidő tájt még az ámor nyila is eltalálta André Kertészt, egy hazalátogatása során találkozott régi szerelmével, Salamon Erzsébettel, aki követte őt Párizsba, majd New Yorkba. Innentől kezdve több mint 45 évig, Salamon Erzsébet 1977-es haláláig éltek együtt. Kertész Salamon Erzsébet halálát követően egyre zárkózottabb lett, utolsó éveiben készített polaroid képei is depresszívebbek lettek.

André Kertész 1984-ben (90 éves ekkor) hazalátogatott, és útba ejtette Budapesten, Esztergomon kívül Szigetbecsét is. Ekkor fogalmazódott meg a szigetbecsei vezetésben, hogy szeretnének egy emlékházat létrehozni Kertésznek. Kertész ezen kezdeményezést úgy okézta le, hogy azt mondta az emlékház szemrevételezésekor: „Ide 50 kép kell, küldeni fogom”. Az 50 képből 120 szignózott kép lett. Ebből 119 kép tekinthető meg, sőt, André Kertész személyes használati tárgyakat is küldött a szigetbecsei André Kertész emlékházba.

Az alábbiakban megmutatjuk az emlékházat, majd két kép erejéig azt a házat, ahol André Kertész a gyermekkorát töltötte (ez magánház, melyet mind a mai napig a rokonai laknak), és azt a szigetbecsei tavat is, mely mellett André Kertész az utolsó hazalátogatásakor megállíttatta az őt szállító autót, hogy kiszállhasson, és elkészíthesse az egyik kedvenc taváról az utolsó fotóját.

André Kertész 1985-ben halt meg, New Yorkban.

André Kertész gyermekkorának helyszíne, Szigetbecse

André Kertész emlékmúzeum Szigetbecsén.

André Kertész gyermekkorának helyszíne, Szigetbecse

André Kertész emlékmúzeum gémeskúttal, Szigetbecsén. André Kertész külön örült a gémeskútnak, utolsó látogatása során kérte, hogy menjenek ki Szigetbecse határába oda, ahol anno gémeskút mellett fotózott.

André Kertész gyermekkorának helyszíne, Szigetbecse

André Kertész emlékmúzeum portálja.

André Kertész gyermekkorának helyszíne, Szigetbecse

Az André Kertész emlékmúzeum 119 szignózott fotóját őrző szobája.

André Kertész egyik kedvenc tárgya, és komódja.

André Kertész gyermekkorának helyszíne, Szigetbecse

André Kertész kedvenc tárgyai.

André Kertész gyermekkorának helyszíne, Szigetbecse

André Kertész egyik kedvenc tárgya.

André Kertész gyermekkorának helyszíne, Szigetbecse

André Kertész kedvenc tárgyai. Szeretett üvegcsék fényeivel, formáival, visszatükröződéseivel játszani fotografálás közben.

André Kertész gyermekkorának helyszíne, Szigetbecse

André Kertész egyik kedvenc tárgya. Szeretett üvegcsék fényeivel, formáival, visszatükröződéseivel játszani fotografálás közben.

André Kertész gyermekkorának helyszíne, Szigetbecse

André Kertész cigarettája.

André Kertész gyermekkorának helyszíne, Szigetbecse

André Kertész egyik kedvenc tárgya.

André Kertész gyermekkorának helyszíne, Szigetbecse

André Kertész egyik kedvenc tárgya.

André Kertész gyermekkorának helyszíne, Szigetbecse

André Kertész ebben a házban töltötte gyermekkorát. A házban jelenleg is rokonai élnek. A házon az alábbi felirat látható: "A XX. századi fotográfia egyik legismertebb alkotója ezen a helyen töltötte gyermek- és ifjúkori éveinek egy részét."

André Kertész gyermekkorának helyszíne, Szigetbecse

A szigetbecsei tó. André Kertész az utolsó hazalátogatásakor megállíttatta az őt szállító autót, hogy kiszállhasson, és elkészíthesse az egyik kedvenc taváról az utolsó fotóját.

André Kertész gyermekkorának helyszíne, Szigetbecse

Azon ház udvara, ahol André Kertész, a XX. századi fotográfia egyik legismertebb alkotója töltötte gyermek- és ifjúkori éveinek egy részét.

bottom of page