top of page

A SÁRMOS ROBERT CAPA, AKIT A LEGHÍRESEBB HÁBORÚS FOTÓSKÉNT TARTANAK SZÁMON, EBBEN A BELVÁROSI HÁZBAN SZÜLETETT

Budapest szívében, mindössze 130 méterre járunk a Városházától (Főpolgármesteri Hivataltól). A most bemutatásra kerülő, négy darab teljesen egyforma, bécsi szecessziós stílusra hajazó négyemeletes bérház 1911 és 1914 között épült. Ezen négy bérház egyikében született meg Friedmann Endre Ernő, a modern sajtófotó megteremtője, aki Robert Capa néven vált világhírűvé (ebbe a bérházba megyünk be). Robert Capa rövidnek számító életéből (41 évet élt mindössze) 18 évet itt, ebben az akkor újépítésűnek számító bérházban élt családjával. Capa a fotográfiával igen hamar megismerkedett, házbéli szerelme, a fotográfiát éppen tanuló Besnyő Éva hívta el a jóképű Capát saját portrémodelljének. Capa kedvet kapott a fotografáláshoz, olyannyira, hogy 23 évesen már a francia Vu magazin közli képriportjait, 1936-ban pedig megszületik a spanyol polgárháború frontvonalán készített, a halál pillanatát épp megörökítő „Milicista halála” című fotója. Robert Capát innentől kezdve a leghíresebb háborús fotósként tartják számon. Capa bár a világ számos háborús övezetben járt, nem csak háborús fotós volt. Lencsevégre kapta többek között Trockijt, Henry Matisse-t, Picassot a fiával Claude-dal, egyik feleségével Francois Gilot-tal a tengerparton, sőt, 1947 tavaszán New Yorkban a Modern Művészeti Múzeum tetején lévő étteremben harmadmagával létrehozták a mindmáig brandértékkel bíró Magnum fotóügynökséget.

Robert Capa rövid, mindössze 41 éve alatt első szerelmével, Besnyő Évával az alábbiakban bemutatott házban élt, második, legnagyobb szerelmével, Gerda Taro-val a frontvonalat járta (Taro ott is halt meg), harmadik szerelmével, minden idők egyik legnépszerűbb alkotása a Casablanca női főszereplőjével, Ingrid Bergmannal Párizsban és Hollywoodban folytatott románcot. Elmondások szerint Gerda Taro halála után a sármos Robert Capa már nem volt képes megállapodni egy nő mellett sem hosszabban. 1954-ben Laoszban - hasonlóan legnagyobb szerelméhez Gerda Taro-hoz - harcmezőn vesztette életét.

Robert Capa szülőháza
Robert Capa szülőháza
Robert Capa szülőháza
Robert Capa szülőháza
Robert Capa szülőháza
Robert Capa szülőháza
Robert Capa szülőháza
Robert Capa szülőháza
Robert Capa szülőháza
Robert Capa szülőháza
Robert Capa szülőháza
Robert Capa szülőháza
Robert Capa szülőháza
Robert Capa szülőháza
bottom of page