MODERNISTA/BAUHAUS KÍSÉRLETI LAKÓTELEP, NAPRAFORGÓ U. 22.

Tervezte: 

Barát Béla

Temesvár, 1888 – Budapest, 1945, építész, művészettörténész.

Novák Ede

Budapest, 1888 – Budapest, 1955, építész.

 

Novák Ede és Barát Béla építész diplomájukat 1910-ben szerezték a budapesti Műegyetemen. Ezt követően Barát Béla doktorátust szerzett művészettörténetből és régészetből. 1911-ben társultak és Barát Béla haláláig, 1945-ig közösen dolgoztak. Hosszú együttműködésük harmonikus alapja volt, hogy Novák Ede az alaprajzi és tömegformálást végezte, míg a dekoratív, művészi részletek kidolgozása Barát Béla feladata volt. Irodájuk rendkívül sokféle feladat megtervezését vállalta el, családi és bérházakon, iskolákon, ipari épületeken, középületeken kívül síremlékeket, bútorokat, belső berendezéseket, portálokat és kerteket is terveztek.
Pályájuk ígéretesen indult, több állami megbízást nyertek el. Megvalósult korai műveik (kispesti polgári leányiskola, a Wekerle telep két lakóháza, a nyitrai Központi Bank épülete) a népies szecesszió hatását mutatják. A telepszerű beépítés későbbiekben is foglalkoztatta őket. Az ő típusterveik alapján épült az Országos Társadalombiztosító Intézet Albertfalva kertvárosi lakótelepének 100 lakóépülete. Egyik legfontosabb alkotásuk a Posta központi anyagszertárának tisztán vasbeton szerkezetű nagycsarnoka (Gyáli út 18-20.), mely korai vasbeton-építészetünk jelentős alkotása.
A 20-as években előtérbe került historizáló tendenciákat követve az ebben az időszakban tervezett villáik neoreneszánsz, neoklasszicista, vagy neobarokk stílusban készültek. Valamennyit rendkívül igényesen, a belső terektől a kerítésig összhangban tervezték meg.
A 20-as évek végén Magyarországon is megjelenő modern tendenciák hatására a 30-as évek elejétől építészetük átalakult, de nem lettek az építészeti avantgárd, vagy a Bauhaus követői, meghatározó maradt a pályájuk kezdete óta jellemző dekorativitásra törekvés, és szabadabban, kötöttségektől mentesen használtak fel anyagokat. Az évtized közepén az ún. Georgia-bérház (Rákóczi út 4.) építésével értek fel pályájuk csúcsára, majd ezen épület sikerének hatására további bérházak tervezésére kaptak megbízást. A Barát-Novák iroda utolsó munkája a Hungária Gőzmalmok Rt nyugdíjpénztárának kettős bérháza volt (Liszt Ferenc tér 3. – Paulai Ede utca 67.).

"

_

Forrás: http://napraforgoutca.hu/portfolio/napraforgo-u-22/  (2021.)

Modernista / Bauhaus kísérleti lakótelep, Napraforgó u. 22.
Modernista / Bauhaus kísérleti lakótelep, Napraforgó u. 22.