EGY LAKÓHÁZBA REJTETT UNITÁRIUS TEMPLOM - EZT PL. PETZ SAMU ALKOTTA

Ha valaki a full belvárosban jár, és végigsétál a Parlament felé az Alkotmány utcában, és jobb oldalon lát egy bérházat az Alkotmány utca és a Nagy Ignác utca sarkán, no abba a lakóházba képzelje bele a templomot, merthogy az ott van, bizony. 

A budapesti Nagy Ignác utcai unitárius templom bérházba helyezésének oka borzasztó egyszerű: nem volt annyi pénze az egyházközösségnek, hogy csak templomot állítson, úgy döntöttek, hogy bérházat húznak, amiben benne lesz az unitárius templom, és a bérlakásokból befolyó bérleti díj összege fedezi majd idővel a bérháztemplom építésére szánt kölcsönt. - Ki a falszomszédod..? Egy templom. Ez piaci megközelítés nem egyedülálló megoldás egyébként, nem messze a Hold utcai református templom építtetői is hasonlómód gondolkodtak (csak ott a lakóház körbeöleli a templomot, és a templom látható).

Aztán itt van még a Petz Samu. Aki nemcsak elrejtette a lakóházba az unitárius templomot, hanem Levéltárat is tervezett a Budai Várba, sőt, Vásárcsarnokot is, az elsőt, a Fővám térit, ahova a turisták járnak. De mi most járjunk itt, illetve ha ott, akkor a ház főbejáratán osonjatok be, és a lépcsőház második emeletén hét lakásbejárat kereszttüzében bele fogtok ütközni a templom bejáratába. :)

Nagy Ignác utcai unitárius templom

A Nagy Ignác utcai unitárius templom ebbe a bérházba van elrejtve.

Nagy Ignác utcai unitárius templom

Nagy Ignác utcai bérház bejárata. Ha a lépcsőn felsétálsz a 2. emeletre, bele fogsz ütközni a lakások bejáratai mellett az unitárius templom templomkapujába.

Nagy Ignác utcai unitárius templom

Nagy Ignác utcai, unitárius templomot rejtő bérház belső udvara.

Nagy Ignác utcai unitárius templom

Nagy Ignác utcai bérház lépcsőháza, közeledve az unitárius templom bejárata felé.

Nagy Ignác utcai unitárius templom

Nagy Ignác utcai bérház 2. emeletén található unitárius templom kapuja.

Nagy Ignác utcai unitárius templom

A bérházba rejtett Nagy Ignác utcai unitárius templom belülről.

Nagy Ignác utcai unitárius templom

A bérházba rejtett Nagy Ignác utcai unitárius templom belülről.

Nagy Ignác utcai unitárius t

A bérházba rejtett Nagy Ignác utcai unitárius templom üvegablakai.

Nagy Ignác utcai unitárius templom

A bérházba rejtett Nagy Ignác utcai unitárius templom belülről. Részlet.

Nagy Ignác utcai unitárius templom

A bérházba rejtett Nagy Ignác utcai unitárius templom belülről.

Nagy Ignác utcai unitárius t

A bérházba rejtett Nagy Ignác utcai unitárius templom belülről.

Nagy Ignác utcai unitárius templom

A bérházba rejtett Nagy Ignác utcai unitárius templom orgonája.

Nagy Ignác utcai unitárius templom

A bérházba rejtett Nagy Ignác utcai unitárius templom belülről.

Nagy Ignác utcai unitárius templom

A bérházba rejtett Nagy Ignác utcai unitárius templom belülről. Részlet.

Nagy Ignác utcai unitárius templom

A bérházba rejtett Nagy Ignác utcai unitárius templom belülről. Részlet.

Nagy Ignác utcai unitárius templom

A bérházba rejtett Nagy Ignác utcai unitárius templom belülről, az unitárius egyház "Egy az Isten" szlogenjével.

Egy lakóház-ölelte református templom:

Petz Samu által tervezett Levéltár a Budai Várban:

REJTETT ÉRTÉKEINK MÉG:

Lakóház udvarába rejtett zsinagóga:

Egy kis magyar szecesszió zsinagógás kivitelben:

Gondolnád, hogy emögött az épület

mögött egy háromszintes mikve

(rituális fürdő) leledzik?

Indiana Jones-túra egy elhagyatott temetőben:

Romantikus-móros Rumbach zsinagóga:

Ezek a nőőők! Felemelők!

Egy belső udvarba pottyant zsinagóga:

A Károly-kertre néző Andrássy-ház: