EGY KIS HALASTAVACSKÁVAL BÍRÓ, FRANCIA RENESZÁNSZ KASTÉLYT IDÉZŐ CSODÁLATOS ÉPÜLET A KODÁLY KÖRÖNDÖN
A pesti belvárost a Városligettel összekötő széles sugárút építését a kiegyezés utáni első kormányfő, gróf Andrássy Gyula javasolta, hogy tehermentesítsék a szűk, zsúfolt, higiéniai szempontból is problémássá vált Király utcát. A javaslat nagy harcok árán, de átment az Országgyűlésen, így a Deák tér és az Oktogon közötti szakaszon 3-4 emeletes házak földszinti üzlethelyiséggel, az Oktogon és a Kodály körönd között 2-3 emeletes házak, a körönd és a Városliget között 1-2 emeletes, inkább villaszerű házak építését engedélyezték. A közel 3,5 km hosszú sugárút a két oldalán felhúzott házaknak köszönhetően 1885-re átadásra került, ekkor kapta meg a sugárút Andrássy Gyula nevét.
A Deák tér és az Oktogon közötti üres építési telkekkel Andrássyék az arisztokráciát és a tőkeerős befektetőket (pl. a Magyar Királyi Állami Vasutat) célozták meg (hogy ők építkezzenek ide); az Oktogon és a Kodály körönd közötti kijelölt üres telkekkel az arisztokráciát, és az arisztokráciát valamint az állami beruházásokat segítő feltörekvő iparosokat és kereskedőket szólították meg; a Kodály körönd Városliget közötti szakaszon pedig az arisztokrácia és az akkori újgazdag réteg vehetett telket, és építhetett rájuk nyaraló funkcióval rendelkező villákat.
Az útszakasz máig érintetlen, megmaradt ebben a hangulatban, nem véletlen került fel 2002-ben az UNESCO világörökségi listájára.
Említettük fentebb a Magyar Királyi Állami Vasutat. A Magyar Királyi Állami Vasút vezetősége pillanatok alatt meglátta a lehetőséget az új „városrész” kialakulásában, és több telket is vásárolt. Számukra presztízst jelentett, hogy az ezen a területen megjelenő épületeivel olyan építészeti minőséget képviselhessenek, ami a Magyar Királyi Állami Vasút magas színvonalát, elhivatottságát hirdeti. Az Operával szembeni telket a Magyar Királyi Állami Vasút Nyugdíjintézete vette meg, és Lechner Ödönék tervezte egyik legszebb Andrássy úti palotát húzattatta fel rá, ez a csodálatos Drechsler-palota, más néven a sokáig hánytatott sorsú Balettintézet. A Magyar Királyi Állami Vasút Nyugdíjintézete nem adta lejjebb, két másik gyönyörű épületét az egész főváros egyik legszebben kitalált terére, a Kodály köröndre terveztette.
Míg a Drechsler-palotát a Magyar Királyi Állam Vasutak felsővezetői számára adta bérbe a Magyar Királyi Állami Vasút Nyugdíjintézete, a Kodály köröndre építtetett most bemutatott bérpalota, a „Vasutasház” nagy lakásait a dolgozók bérelhették ki, például a palota első emeleti, legelőkelőbb lakását hagyomány szerint a Nyugati pályaudvar mindenkori állomásfőnöke és családja lakhatta.
Kinek az építészeti pályázata nyert ebben az esetben, és milyen stílusban alkotott az építész..? Az építészeti stílus a fent említett Lechner Ödön féle palotára hajazó francia reneszánsz kastélyokat idéző stílus, de abból is a „súlyosabb” verzió, az építész pedig az a Kauser József, akinek több más épületterve mellett a neve onnan lehet ismerős, hogy Ybl Miklós halála után ő fejezte be a Szent István Bazilikát.
A Vasutasház hatalmas: négy udvaros, a Szív utca, a Felső Erdősor utca és a Kodály körönd felé is van portálja, ablakai. A „súlyos” kövek kőfaragója Kauser Jakab, a márványmunka Seenger Béla, az ácsmunka Neuschloss Marcel és Ödön, a terazzómunka Neri Ferenc, a padló a Gregersen Guilbrand cég, az asztalosmunka Müller Dezső, a lakatosmunka Árkay Sándor, a kapu és a kerítésrács Schwartz Antal munkája, az épület vasszerkezetét a Ganz cég szállította.
Az épület nem csak kívülről csodálatos, belülről megdöbbentően káprázatos. Rejtett érték, amiben még egy halastavacska is látható.
A fent említett két palotát a Magyar Királyi Államvasutak Nyugdíjintézete építtette, de a Nyugdíjintézet az Andrássy úton még két palotát építtetett, az egyik a MÁV Nyugdíjintézet Székháza (Andrássy út 73-75), a másik szintén egy bérház (Andrássy út 88-90, ez a Kodály köröndnél az Andrássy út másik oldalán található különleges sgraffito stílussal borított ház). Magyar Királyi Államvasutak pedig a Keller-bérpalotát építtette, ami az Andrássy út 41. szám alatt található.
![]() Kauser József tervezte "Vasutasház" a Kodály körönd felé néző régi főbejáratával. Elképzeljük, ahogy a Kodály körönd félkörívén megáll a hintó, kiszáll a Magyar Királyi Államvasutak felsővezetője, besétál a főkapun, és cilinderében a sétapálcáját fogva elsétál a kellemes hűsítő vizet adó szökőkút mellett. | ![]() Kauser József tervezte "Vasutasház" több bejárattal rendelkezik. A Felső Erdősor utca felőli zárt kapubejárójából megérkezünk a négy belsőkert közül az egyikbe, melyben lélegzet elállító látvány tárult elénk: vajon van még budapesti bérház, melyben halastavacska található? | ![]() A sok kellemesen tágas lépcsősor közül az egyik. |
---|---|---|
![]() Francia stílus, francia életérzés. Kauser József tervezte "Vasutasház" ma is luxushangulatot áraszt. | ![]() A századelőn nem volt olyan négyzetmétere a fővárosnak, ahol ne zajlott volna építkezés. A rengeteg építkezés szakemberek hadát állította csatasorba, közülük jópáran a minőségi elvárást hozva rengeteg megbízást kaptak. Ezen a házon is neves szakemberek dolgozhattak. | ![]() A Kauser féle Vasutasház kőfaragója Kauser Jakab, a márványmunka Seenger Béla, az ácsmunka Neuschloss Marcel és Ödön, a terazzómunka Neri Ferenc, a padló a Gregersen Guilbrand cég, az asztalosmunka Müller Dezső, a lakatosmunka Árkay Sándor, a kapu és a kerítésrács Schwartz Antal munkája. Az épület vasszerkezetét a Ganz cég szállította. |
![]() Az épület négy udvarral és számos árkádos folyosóval rendelkezik. | ![]() Kauser József tervezte "Vasutasház" egyik udvara a mai Pálma-udvar. | ![]() Kauser József tervezte "Vasutasház" udvarai közötti árkádos átjáró látható ezen a képen, illetve maga a hangulat sem elhanyagolható. |
![]() Kauser József tervezte "Vasutasház" egyik udvarában képzőművészeti alkotás is található a gondosan ápolt zöld növényzet között. | ![]() Az egyik kedvencünk a két pihenő árkádsor. Ez az egyik. Érdemes a berendezését részletesebben megnézni. | ![]() A kovácsoltvas korlát mívessége ma is látható. A korlát eredeti. Az épület köveinek faragója Kauser Jakab, a márványmunka Seenger Béla, az ácsmunka Neuschloss Marcel és Ödön, a terazzómunka Neri Ferenc, a padló a Gregersen Guilbrand cég, az asztalosmunka Müller Dezső, a lakatosmunka Árkay Sándor, a kapu és a kerítésrács Schwartz Antal munkája, az épület vasszerkezetét a Ganz cég szállította. |
![]() Akár egy mini kávézó is működhetne ezalatt az árkád alatt. A háttérben halványan a Kodály körönd látható, illetve az épület főbejáratának kovácsoltvas kapuja, és a szökőkút. | ![]() A „súlyos” kövek kőfaragója Kauser Jakab, a márványmunka Seenger Béla, az ácsmunka Neuschloss Marcel és Ödön, a terazzómunka Neri Ferenc, a padló a Gregersen Guilbrand cég, az asztalosmunka Müller Dezső, a lakatosmunka Árkay Sándor, a kapu és a kerítésrács Schwartz Antal munkája, az épület vasszerkezetét a Ganz cég szállította. Csodálatos szakmunka. | ![]() Kauser József tervezte "Vasutasházban" négy udvar és több átjáró van. |
![]() Kauser József tervezte "Vasutasházban" négy udvar van. Az egyik a Pálma-udvar, a másik a márvány székekkel és kortárs képzőművészeti alkotással megtűzdelt udvar, a harmadik a halastavas udvar, és a negyedik a főkapu mögöttim díszkúttal bíró udvar. Mindegyik udvar fotójával találkozhattok a fotóalbumban. | ![]() A lépcsősor két oldalán látható reneszánsz kupa végigkíséri a ház több helyiségét. | ![]() A bérházak és bérpaloták elkerülhetetlen és szeretett látványa a cselédlépcső. A főlépcsőkön a bérlők és a tulajdonosok, a cselédlépcsőn a ksizolgáló személyzet közlekedhetett. A cselédlépcső minden esetben puritán, és szűk. |
![]() Kauser József tervezte "Vasutasház" Kodály köröndre nyíló kapuja és a főbejárat közötti csodálatos, működő reneszánsz díszkútja. | ![]() Kauser József tervezte "Vasutasház" Andrássy úti bejárata. Ezen bejárat mögött látható az egyik pihenő árkádsor. | ![]() Kauser József tervezte "Vasutasház" Andrássy úti frontja. A díszítés apró, teleobjektívnek köszönhetően kivehető. Apró, mégis részletekbe menő díszítést nagyon máshol nem láthatjátok. Érdemes elidőzni a fotókon. |
![]() Kauser József tervezte "Vasutasház" Kodály körönd felé eső frontja. A tető szintén a francia reneszánsz stílusát idézi, sok esetben hajaz az Operával szembeni, szintén Magyar Királyi Államvasutak Nyugdíjintézete által építtetett Lechner Ödön alkotásra. Érdemes elidőzni a fotókon. | ![]() Kauser József tervezte "Vasutasház" Andrássy úti frontja. A díszítés apró, teleobjektívnek köszönhetően kivehető. Apró, mégis részletekbe menő díszítést nagyon máshol nem láthatjátok. Érdemes elidőzni a fotókon. | ![]() A Vasutasház hatalmas: négy udvaros, a Szív utca, a Felső Erdősor utca és a Kodály körönd- Andrássy út felé is van portálja, ablakai. A fotón a Kodály körönd- Andrássy út felőli oldal látszik. |
![]() A Vasutasház hatalmas: négy udvaros, a Szív utca, a Felső Erdősor utca és a Kodály körönd- Andrássy út felé is van portálja, ablakai. A fotón az Andrássy út és a Szív utca felőli oldal látszik. | ![]() Az építészeti stílus a francia reneszánsz kastélyokat idéző stílus, de abból is a „súlyosabb” verzió. Az építész, Kauser József, akinek több más épületterve mellett a neve onnan lehet ismerős, hogy Ybl Miklós halála után ő fejezte be a Szent István Bazilikát. | ![]() Kauser József tervezte "Vasutasház" a Kodály köröndön - portál részlet. |
![]() Kauser József tervezte "Vasutasháznak" négy tornya a Kodály körönd felé néz. | ![]() | ![]() Kauser József tervezte "Vasutasház" Andrássy úti frontja. A díszítés apró, teleobjektívnek köszönhetően kivehető. Apró, mégis részletekbe menő díszítést nagyon máshol nem láthatjátok. Érdemes elidőzni a fotókon. |
![]() Kauser József tervezte "Vasutasház" Andrássy úti frontja. A díszítés apró, teleobjektívnek köszönhetően kivehető. Apró, mégis részletekbe menő díszítést nagyon máshol nem láthatjátok. Érdemes elidőzni a fotókon. | ![]() Kauser József tervezte "Vasutasház" a Kodály körönd felől, előtérben Vak Bottyán szobrával. |