top of page

A SZÉLL KÁLMÁN TERET PÁSZTÁZÓ MEKK ELEK MINISZOBOR

Kolodko Mihály szobrászművész Kárpátalján, Ungváron született, 1978-ban. Anyai ágon magyar, és hát a gyermek Misi - mint ahogy a nyári szünetben sok unoka - a nagyszülőknél, jelen történet szempontjából - a magyar nagyszülőknél landolt - a magyar-ukrán határhoz közel eső Királyházán, és Nagyszőlősön, ahol bizony a Magyar Televízió fogható volt. A kis Misihez így jutottak el a 80-as évek kedvelt magyar rajzfilmsorozatai, mint például a Nagy ho-ho-ho horgász, a Kockásfülű nyúl, vagy éppen a most bemutatott Mekk Elek.

A Széll Kálmán téren napi szinten mindegy 150-200 000 utas fordul meg. Kolodko szobrocskája, Mekk Elek ezen tér pereméről pásztázza ezt az őrületet (már amikor van), és azon vacilál, a kezében lévő fúróval a tér melyik pontjára helyezze ki a furcsa-kurta betűkkel ellátott Moszkva tér elnevezésű táblácskáját. (A tér 1951 és 2011 között ezen a néven volt ismert.)

Kolodko Mihály, amikor a műhelyében jártunk, elmondta, hogy később fedezte csak fel, hogy az 1973-as televíziós bábfilmsorozat bábjainak - így Mekk Eleknek is - a készítője, Koós István 58 éven át a Széll Kálmán tér 3. szám alatt lakott.

Helyszín: Budapest, II. Széll Kálmán tér, a Vérmező útra felvezető lépcsősor alja.

bottom of page