MENNYORSZÁGBÓL ÉRKEZŐ UFÓTEMPLOM. EZ AZ ILDIKÓ TÉRI REFORMÁTUS TEMPLOM
Rengeteg templomot, templomromot, kápolnát, kálváriát fotóztunk az utóbbi időben, de garantáltan kijelenthetjük, ilyen templomot, amit most mutatunk, kizárt, hogy láttál valaha. Szabó István, Ybl díjas építész képzelete szülte, és a „retró” korban, azaz 1978 és 1980 között Budán, az Ildikó térre robbant le a templom a mennyországból, mint egy meserészlet. Szóval míg Csehszlovákiában Majka, a csillagok szülötte érkezett meg a felettünk található éterből, mi templomot kaptunk, befúródva stílusosan a retróházak közé.
Míg Szabó István első templománál két angyalszárny üdvözlő ölelésén keresztül léphetünk be az épületbe (ott az az egyedi), itt közeledve a templom bejárata felé - hogy belépjünk a földbeállt ufó dobozba - azon morfondírozunk, milyen, mennyből érkező csillagok szülöttjével lesz dolgunk. Aztán megpillantjuk a szószéket, a templom szakrális jelentéstartalommal bíró elemeit, a nagy teret - ami a református templomok esetében azért fontos, mert míg a katolikus templom az Isten háza, addig a reformátusoknál a templom közösségi tér funkciója fontos-, a szemet fölfelé húzó fényt, tudjuk, hogy hol vagyunk. Templomban. Az Ildikó téri református templomban.