MAGYARORSZÁG EGYIK LEGNAGYOBB BAROKK KASTÉLYA, AMI TEMPLOMOT, SŐT, SZÍNHÁZAT IS REJT - GÖDÖLLŐI KIRÁLYI KASTÉLY

 

Grassalkovich-kastély, vagy „Sisi-kastély”, vagy Gödöllői Királyi Kastély, vagy hogy..?

Magyarország egyik legnagyobb barokk kastélyát a XVIII. század egyik legtekintélyesebb főura Grassalkovich I. Antal építtette családjának (akit egyébként Mária Terézia német-római császári hercegnő, osztrák főhercegnő, magyar, cseh és német királyi hercegnő, 1740-től Ausztria uralkodó főhercegnője, magyar és cseh királynő, német-római császárné - huh - is meglátogatott itt, a kastélyban - micsoda megtiszteltetés lehetett ez akkor -). Grassalkovich III. Antal örökös nélkül halt meg, így a kastélyt egy belga bank, majd 1867-ben a magyar állam vásárolta meg, és felújítási, átalakítási munkálatok után koronázási ajándékként I. Ferenc Józsefnek, és Erzsébet királynénak (Sisinek) adományozta, így az a királyi család pihenő rezidenciája lett. Hát, így lett a Grassalkovich-kastély „Sisi-kastély”, egészen pontosan Gödöllői Királyi Kastély.

Sisi imádott itt lenni, olyannyira, hogy összesen 2667 napot (7,3 évet) töltött Magyarországon, ebből több, mint 2000 napot Gödöllőn és a budai várpalotában, vagy éppenséggel a budai várnegyed épületei között sétálva. A Gödöllői Királyi Kastély Sisi minden kedvteléséhez ideális helyszínnek mutatkozott. A kastély 136 helyiségből állt 103 lakószobával (ebből 67 szoba csak a személyzeté volt). Sisi és Ferenc József szobáit a díszterem (majd mutatjuk) választotta el egymástól (a szobákat is mutatjuk, Sisi szobái a kedvenc virágának színe, az ibolya lila alapján felismerhető, bár a hálószobája bordó dominanciájú - Sisi ugyanazt a hálószobát használta, amelyet Grassalkovich I. Antal Mária Terézia királynőnek építtetett gödöllői látogatása alkalmával 1751-ben -), Ferenc József szobái a bordó, Mária Valéria főhercegnő, legkisebb gyermekük szobájának színe világoskék). A kastély épületegyüttesének egyik északi oldalszárnyában található az 1749-ben épült kastélykápolna, így a királyi családnak saját kastélytemploma is volt (igen-igen, ki sem kellett menni az épületből, a lakosztályok közvetlen összeköttetésben álltak a templom „páholyával” hivatalos nevén az Oratóriummal, ahol még külön egy kis oltárfülke is található), és hát ugyanilyen luxus a Gödöllői Királyi Kastély másik, déli oldalszárnyában található 100 főt befogadó Barokk kastélyszínház is. (Bár ezt a részt Sisiék idején szobákká alakították át). Az épületen belül közelíthető meg a lovarda. Korábban az épületszárnyak nem voltak ennyire könnyen átjárhatók, Sisi számára épített verandától kiindulva egy fedett átjárót építettek a lovardáig és az istállókig, hogy könnyen eljusson kedvenc lovaihoz, viszont ha kivágyott, a 28 hektáros kertben (ez kb. 60 db focipályányi terület) tölthette az egész napját, amit az ő igényei szerint alakítottak ki.

Ha megpillantod a Gödöllői Királyi Kastélyt, időutazol. Elképzelheted gróf Grassalkovich I. Antalt, ahogy fogadja hintójából kilépő Mária Teréziát, vagy ha belépsz az épületbe, a díszteremben bálozó szereplővé avanzsálódhatsz, de elképzelheted, hogy épp Sisinek szállítmányozod a személyzet tagjaként kedvenc süteményét a délutáni teája mellé, miközben Ferenczy Ida elmeséli a királynénak, hogy gróf Andrássy Gyula a hideg idő ellenére milyen jót korcsolyázott a városligeti tavon.

Gyere velünk, megmutatunk sokmindent, hogy aztán nagy kedvvel, esetleg élőben is szemrevételezhesd ezt a csodálatos barokk kastélyunkat.

Gödöllői Királyi Kastély

Gödöllői Királyi Kastély főhomlokzata, bejárat.

Gödöllői Királyi Kastély

Gödöllői Királyi Kastély díszudvara.

Gödöllői Királyi Kastély

Gödöllői Királyi Kastély portál-részlet.

Gödöllői Királyi Kastély

Gödöllői Királyi Kastély portál-részlet.

Gödöllői Királyi Kastély

Gödöllői Királyi Kastély 100 fős Barokk Kastélyszínházának kert felőli, nézőtéri bejárata.

Gödöllői Királyi Kastély

A kastély épületegyüttesének északi oldalszárnyában található kastélykápolna homlokzati megjelölése kereszttel.

Gödöllői Királyi Kastély

Gödöllői Királyi Kastély díszudvari, kert felé néző homlokzata.

Gödöllői Királyi Kastély

Gödöllői Királyi Kastély főlépcsője.

Gödöllői Királyi Kastély

Gödöllői Királyi Kastély főlépcsője utáni fogadótér, a Barokk előtér.

Gödöllői Királyi Kastély

Gödöllői Királyi Kastély kisebédlője.

Gödöllői Királyi Kastély

Az északi oldalszárny folyosójáról jól látható a Gödöllői Királyi Kastély kettős kupolája: az egyik a díszteremé, a másik a díszlépcsőházé.

Gödöllői Királyi Kastély

Ferenc József dolgozószobája.

Gödöllői Királyi Kastély

Ferenc József dolgozószobája - részlet.

Gödöllői Királyi Kastély

Koronázási terem - kályha részlet.

Gödöllői Királyi Kastély

Ferenc József dolgozószobája - részlet.

Gödöllői Királyi Kastély

Ferenc József szalonja.

Gödöllői Királyi Kastély

Ferenc József szalonjának magyaros motívumokkal díszített kályhája, a Honfoglalás-kályha.

Gödöllői Királyi Kastély

A Honfoglalás-kályha domborműveinek részlete: „Zalán bolgár fejedelem követei ajándékot hoznak Árpád népének”, alatta a 907-es pozsonyi csata jelenete látható.

Gödöllői Királyi Kastély

Gödöllői Királyi Kastély egyik kilincstípusa a több százból.

Gödöllői Királyi Kastély

A Gödöllői Királyi Kastélyban a lakosztályok közvetlen összeköttetésben álltak a kastélytemplom „páholyával”, hivatalosan Oratóriumával, ahol bal oldalon még külön egy kis oltárfülke is található.

Gödöllői Királyi Kastély

Az Oratórium bal oldalán található oltárfülke. Az imazsámoly a kastély eredeti berendezéséből van.

Gödöllői Királyi Kastély

Az Oratóriumból hallgatta Sisi és Ferenc József a szentmisét. Ilyen kilátás nyílt a barokk templomra. Nem semmi, ugye..?

Gödöllői Királyi Kastély

A Gödöllői Királyi Kastély kastélytemplomának részlete.

Gödöllői Királyi Kastély

A Gödöllői Királyi Kastély kastélytemplomának részlete.

Gödöllői Királyi Kastély

A Gödöllői Királyi Kastély egyik szárnyában külön 100 fő befogadására alkalmas színház is működött. A színház a kastély kertjéből, és a kastélyból is megközelíthető volt.

Gödöllői Királyi Kastély

A Gödöllői Királyi kastély 100 fős színháztermének részlete, a proszcéniumfal a Grassalkovich hercegi címerrel.

Gödöllői Királyi Kastély

A Gödöllői Királyi Kastély déli szárnyában külön 100 fő befogadására alkalmas színházat építtetett Grassalkovich II. Antal, a herceg családjával és előkelő vendégeivel a középső karzatról nézte a színdarabokat.

Gödöllői Királyi Kastély

A kastélyépületen belül közelíthető meg a Lovarda. Korábban az épületszárnyak nem voltak ennyire könnyen átjárhatók, Erzsébet királynénak - a számára épített faverandától indulva - egy fedett átjárót, folyosót építettek a lovardáig és az istállókig, hogy könnyen eljusson kedvenc lovaihoz, viszont ha kivágyott, a 28 hektáros kertben (ez kb. 60 db focipályányi terület) tölthette az egész napját.

Gödöllői Királyi Kastély

Gödöllői Királyi Kastély - Királylépcső 1.

Gödöllői Királyi Kastély

Gödöllői Királyi Kastély - Királylépcső 1. - részlet.

Gödöllői Királyi Kastély

Gödöllői Királyi Kastély - Gizella-lépcső.

Gödöllői Királyi Kastély

Gödöllői Királyi Kastély - díszterem.

Gödöllői Királyi Kastély

Gödöllői Királyi Kastély - díszterem részlet.

Gödöllői Királyi Kastély

Gödöllői Királyi Kastély - díszterem részlet.

Gödöllői Királyi Kastély

Gödöllői Királyi Kastély dísztermének látványa egy titkos helyről. A rejtett zeneteremből szólt a muzsika a bálozó nagyközönségnek.

Gödöllői Királyi Kastély

Gödöllői Királyi Kastély - a rejtett Zeneterembe vezető lépcső feljárat. Az 1730-as évekből való monogramos téglákon olvasható „AG” betűk a kastélyt építtető Grassalkovich I. Antal nevének kezdőbetűi.

Gödöllői Királyi Kastély

Sisi írószobája. A királyné kedvenc virága az ibolya volt, kedvenc színe az ibolyalila. Lakosztályának szobáit lila selyemtapéta díszíti.

Gödöllői Királyi Kastély

Sisi szalonjának részlete.

Gödöllői Királyi Kastély

Sisi szalonjának részlete.

Gödöllői Királyi Kastély

Sisi szalonjának részlete.

Gödöllői Királyi Kastély

Sisi szalonjának részlete.

Gödöllői Királyi Kastély

Sisi szalonjában található kályha részlete.

Gödöllői Királyi Kastély

Sisi három szobája, az ibolyalila szín alapján könnyen felismerhető. Utána a díszterem található, azt követően bordó selyemtapétával díszített Ferenc József lakosztály szobái láthatók.

Gödöllői Királyi Kastély

Sisi hálószobájának alkóvja, középen Daniel Schmidelli: Mária Terézia osztrák császárnőt és magyar királynőt ábrázoló festménnyel, kétoldalt kis ajtókkal.

Gödöllői Királyi Kastély

Sisi hálószobája.

Gödöllői Királyi Kastély

Sisi hálószobája - részlet a Magyar Szent Koronával.

Gödöllői Királyi Kastély

Sisi hálószobája - a kanapé a királyné egykori használatából való.

Gödöllői Királyi Kastély

Barokk festésű lépcsőház. Ajtaja Sisi szalonjából nyílik, „ablaka” a folyosóra néz, a királyné számára épített lépcső levezet a földszintre.

Gödöllői Királyi Kastély

Barokk festés szobácska. Ajtaja Sisi egyik szobájából nyílik, "ablaka" a folyosóra néz, lépcsői levezetnek a földszintre.

Gödöllői Királyi Kastély

Sisinek és Ferenc Józsefnek három leánya – Zsófia, Gizella, Mária Valéria – és egy fia – Rudolf – született, a négy gyermek közül hárman megérték a felnőttkort, Zsófia alig kétéves korában meghalt. Ez a kék selyemtapétával díszített szalon Mária Valéria lakosztályához tartozott. A szalonban lévő kályha és a tükör a szoba eredeti berendezéséhez tartozik.

Gödöllői Királyi Kastély

Sisinek és Ferenc Józsefnek három leánya – Zsófia, Gizella, Mária Valéria – és egy fia – Rudolf – született, a négy gyermek közül hárman megérték a felnőttkort, Zsófia alig kétéves korában meghalt. Ez a kék selyemtapétával díszített szalon Mária Valéria lakosztályához tartozott. A szalonban lévő kályha és a tükör a szoba eredeti berendezéséhez tartozik.