MEGALOMÁN ÉPÍTKEZÉS, CSODATÁJ, CEAUSESCU ÁGYA. HOL JÁRUNK?

Ha roadmovie-zol Erdélyben, és x-edik napon elérsz Erdély déli-keleti részére, sőt, ha úgy döntesz, Brassóból átmész Nagyszebenbe, noakkor félúton javasoljuk a Fogarasi-havasok bevételét. Egyrészt mert pont útba esik, másrészt pedig: a Fogarasi-havasok csoda-természet két csoda-város között.

A transzfogarasi műútat (mert így hívják) rekordidő alatt, 4 és fél év alatt építették meg az 1970-es években. A műút 1500 méternyi magasságkülönbséget küzd le 35 kilométeres nyomvonalon úgy, hogy közben a kezdőponttól a hágóig légvonalban nincs 15 kilométer sem. Az út egyébként egy évben csak pár hónapot járható, júniusban sokszor elérhetetlen a csúcs a hótorlaszok miatt, és szeptember végén, október elején már hó takarja az utat.

Ha szerencséje van a roadmovie-zó kirándulóknak, és július, augusztusban utazik Brassó és Nagyszeben között, és úgy dönt, nekivág, csoda várja. Az út gyönyörű tájon vezet keresztül, először lomberdő, majd fenyőerdő, és 1500 métertől csak alpesi növényzet, zuzmó, aztán már a meztelen szürkésfehéres sziklaorom látványa ejti ámulatba az autózót.

És hogy mi van 2000 méter fölött a kecskéken, bárányokon, vadlovakon, a kürtős kalácson és kirándulókon kívül..? Csodálatos kilátás az Erdélyi-medence felé, és egy hatalmas, tengerzöld színű gleccsertó (Bilea-tó néven ismert), mely partján két szálloda található. Az egyik Ceausescu nem kicsi üdülője volt. Úgy tudjuk, némi felárért ki lehet bérelni azt a szobát, amiben Ceausescu aludt, amikor itt járt.

PICT0657.JPG
IMG_9342.JPG