A BUDAI VÁRNEGYED DÍSZ TERÉN TALÁLHATÓ BATTYHANY PALOTA, AHOL MÉG GYILKOSSÁG IS VOLT..!
Nagyon kevés olyan Budai Várnegyedes épületünk van, ami ne XIII. századi alapokra épült volna. Ilyen alapokra épült a Battyhany Lajos nádor által építtetett palota is, sőt ennek a palotának a helyén !hat! középkori ház állt, olyan nagy a palota.
Node milyen híres nevezetes személy lépett be a kapun, haladt tova anno a kapualjon, lépcsőzött fel Battyhany Lajos nádor lépcsőházában..? 1751. augusztus 8-án Mária Terézia osztrák és német-római császárnő, cseh, horvát, német és magyar királynő lépett be ebbe az épületbe, amit most megmutatunk nektek.
Van még egy érdekessége, mondhatni bulvársajtós története a háznak. Az 1800-as évek elején Battyhanyék bérbeadták az épületet, az első emeletet gróf székhelyi ifjabb Mailáth György országbíró, a második emeletet gróf Pallavicini Ede császári és királyi kamarás, titkos tanácsos bérelte. A bulvár-horror az első emeletet bérlő Mailáth György gróf köré épül, ugyanis 1883. március 29-én éjjel a grófot saját hálószobájában meggyilkolták. Bár sokáig azt hitték, hogy a szolgáival kegyetlenül bánó gróf - 32 külsérelmi nyommal járó - megölésében a bosszú játszott szerepet, a nyomozások során kiderült, hogy Berecz Jánost, Pitéri Oláh Mihályt és Spanga Pált a családi ékszerek eltulajdonlása vezérelte a gyilkosság idején. Berecz János szolga 1883. március 28-án becsempészte a palotába Pitéri Oláh Mihályt és Spanga Pált, a saját szobájában elrejtette őket, amit csak egy fürdőszoba választott el a gróf hálószobájától. Ezen fürdőszobán keresztül jutottak be Mailáth-hoz. A lakásból a gyilkosság után az egyik fotón is látható erkélyen keresztül ereszkedtek le. A nyomozás során mindhármukat azonosították, és közel egy évvel a gyilkosság után felakasztották őket.