EGY TITOKSZIGET A VÁROS KÖZEPÉN
Úgy hívják, hogy Dandár. A neve elég kemény, a vize lágy, és még gyógy is. A neve az utcáról (IX. kerület, Dandár utca) kapta, a fürdő meg titkos. Elrejtették egy bérház jellegű portál mögé. Kicsit a VII. kerületi rituális fürdőépületre hajaz a szitu (ahova szintén egyedülálló módon bejutottunk). Imádjuk a titkokat, pláne ha még épített örökségbe is be van bugyolálva.
Tudtad-e, hogy századelőn a bérházakban csak a gazdagok lakásában volt fürdőszoba..? És hogy ez általában 1 bérház/ 1 lakás volt..? Ezért, meg még ki tudja miért, az 1930-as években a főváros kitalálta, hogy minden kerületbe építtet közfürdőt. Így született a Dandár is, 1930-ban. Egy K. Császár Ferenc nevezetű úriember munkája, ő építette ezt az épület is, a Gellért-hegy oldalában.
A Dandárt többször átépítették, és volt olyan is, amikor évekig tartálykocsikban hozták a gyógyvizet a fürdőbe. Most a Nemzeti Színház alatt található (igen) gyógyvízforrásból (mert ott is van) szállítják vezetéken a gyógyvizet.
Van a fürdőnek retro része, imádjuk, úgyhogy megmutatjuk. A hátsó lépcsőn lehet feljutni a legfelső szintre, az egykori uszodamester lakásába. A lépcsőháztól a lakásig az 1978-as designnal találkozhatunk, nagyon jó állapotban.
Aztán van még az udvari, 36 és 38 fokos medence.. Télen, nyáron, este nyolcig, tehát minden hangulatban kipróbálható. Menj el az élményért.. Megéri..
![]() | ![]() | ![]() |
---|---|---|
![]() | ![]() | ![]() |
![]() | ![]() | ![]() |
![]() | ![]() | ![]() |
![]() | ![]() | ![]() |
![]() | ![]() | ![]() |
![]() | ![]() | ![]() |
![]() | ![]() | ![]() |
![]() | ![]() | ![]() |
![]() | ![]() | ![]() |