top of page

ITT VADÁSZOTT SZABADIDEJÉBEN SISSI SZERELME: ANDRÁSSY GYULA GRÓF - BETLÉRI ANDRÁSSY-KASTÉLY

Andrássy Gyula, a sármőr, Sissi szerelme, volt, hogy a budapesti Operában bújkált Sissivel a titkos ajtójuk mögött, volt, hogy az 1848-as forradalom fő csatáját vívta Pákozdon, és volt, hogy elvonult vadászni a rokonaihoz Betlérre.

A betléri Andrássy-(vadász)kastély kuriózuma, hogy mind a mai napig úgy áll, ahogy azt a család 1945-ben otthagyta. Az épületben megmaradt minden-minden, a XVII. századtól felhalmozott érték. Minek/kiknek köszönhető az, hogy ilyen mértékű épen maradt múltban sétálhatunk..? Egyrészt az I. és II. világháború frontvonala a települést kevésbé érintette, másrészt pedig a helybéliek szerették az Andrássy családot, ezért a vadászkastélyt megvédték a fosztogatástól.

(Aztán azt, hogy a sármör gróf Andrássy Gyula a kastély melyik szobájában hálhatott, és ott éppen kivel, azt a fantáziátokra bízzuk.)

Ha Kassa felé jársz, ne hagyd ki a Betléri-kastélyt és a krasznahorkai Andrássy mauzóleumot sem:

 

© ERRE-ARRA fotós ajánló

A honlapon szereplő összes tartalom az alapító tulajdonát képezi. Az alapító viszont nem zárkózik el: tehát nyugodtan keresd, hogy az ő írásos engedélyével tudd hivatalosan leközölhetővé tenni az anyagait más site-okon, esetleg nyomtatásban.

Az alapítót itt éred el: fazekas.krisztina@gmail.com, errearra.fotosajanlo@gmail.com

bottom of page