top of page
Keresés

TATA KÖRNYÉKI LÁTNIVALÓK 3. RÉSZ


MIÉRT ÉREZZÜK MAGUNKAT A MARS BOLYGÓ FELSZÍNÉN AKKOR, AMIKOR ELLÁTOGATUNK IDE..?

A hely olyannyira egyedi, hogy akár azt is gondolhatnád, a Naprendszerbe, 225 millió kilométerre repítünk a Földtől, a Mars bolygó vörös színű felszínére. A valóság azonban az, hogy Tatától 40 percnyi kellemes autóútra, az előző részben bemutatott, "az ország egyik legérdekesebb épületegyüttesétől" pedig 13 percnyi autóútra vagyunk mindössze, az alig 850 fős Gánt nevezetű település határában, egy bányagödörben, feltépett tájseb területén.

Mit kell tudni erről a mára tanösvénnyé avanzsálódott, európai léptékben is egyedülálló geológiai területről..? Mitől vörös itt a föld..? És mi az oka annak, hogyha szerencséd van, még tengeri csigákat, sünöket, cápafog nyomokat is találhatsz..?

Itt írunk erről, itt pedig ha lapozgatsz, egy idő után tényleg elhiszed, hogy a Marson jársz..!



ZSÁMBÉKI TEMPLOMROM CSODÁLATOS HANGULATÚ SZÍNEKBEN

Budapest és Tata között nagyjából félúton található Zsámbék. Tengerszint feletti 200 méteres dombocskájára Szent István törvényének megfelelően már 1030-ban felállítottak egy falusi templomot. A templom mérete korszakról korszakra növekedett: lett belőle idővel kora gótikus stílusú háromhajós bazilika; 4000 m2 nagyságú kolostor, majd a templom mérete korszakról korszakra csökkent is: jött a tatár, jött egy 6,3-as erősségű földrengés, aztán a helyiek is hordtak el építkezésekhez templomköveket. Ettől függetlenül még így is érezhető, látható a templom egykori szépsége, amit a Zsámbéki-medencét körbeölelő festői, csodálatos hangulatú természeti színek még varázslatosabbá tesznek. Gyere velünk ebbe a festői környezetbe:



A TÖBB MINT 700 ÉVES CSÓKAKŐI VÁR

Szerencsénkre sikerült még utolsó utáni pillanatban elkapnunk a csókakői várrom vizualitását a nemrégiben modern-minimál elemekkel megtoldott épületrészek nélkül, úgyhogy így, „tiszta állapotában”megmutatjuk Nektek a várat/várromot. Alapvetően a 479 méter magason lévő várhoz nem csak az épített örökség, hanem a természeti örökségünk végett is érdemes felsétálni, hiszen csodálatos kilátás nyílik a környező Vértes-Velencei hegyvidékre ilyen magasságból. Mikor épült a vár, milyen célokat szolgált, és melyik nagy királyunk gyermeke tulajdonolta a csókakői várat egy időben..? Megmutatjuk:


 


Tata és Tata környéke bizony telis-tele van szebbnél szebb, és érdekesebbnél érdekesebb látnivalókkal..! Most összegzésül kiemeljük a személyes kedvenceinket.

Három tatai és három tata környéki csoda, amit imádtunk:



Odavoltunk a tatai sztenderdeken (1., 2., 3.) felül

1.) az ősszel elképesztő szépségű színekben pompázó lápi környezetért amit a Fényes tanösvényen sétálva tekinthetsz meg:



2.) Egy egyedi hangulatú temetőért, ahol a világhírű színész, legutóbb az Oppenheimer című filmben is játszó Robert Downey Jr. szépszülei vannak eltemetve.



3.) És nem utolsósorban odavoltunk Tata angolparkjáért, ahol nemcsak egy másik tatai tóval, a Cseke-tóval, hanem megtervezett (igen-igen megtervezett) több száz éves barlangokkal, egyedi hangulatú templomrommal, mecsettel, sőt, az Esterházyak „mulatóskastélyával”, és az azt kiszolgáló nyári konyhával is találkozhatsz.

A tatai angolpark, ahol egy egész délutánt el tudsz tölteni a természet által közrefogott látványosságok megtekintésével.



A Tata környéki látnivalók tekintetében

1.) helyen végzett egy vizuális töltekezési lehetőséget is biztosító hely, hisz egyrészt a csodálatos kilátással bíró barlang részletei, belső ívei, formái és környezete abszolút egyedinek számít, másrészt pedig egy régészeti jelentőségű helyről is beszélünk, mert olyan barlangban járhatunk, melyben - ásatások nyomán bebizonyosodott - 70-80 ezer évvel ezelőtt a neandervölgyi ősember tett-vett.

Tatabánya, Szelim barlang.



2.) Elámultunk a Vértes közepén található, az ország egyik legérdekesebb épületegyüttesétől és annak aurájától (szakembere azt mondják, ezen nem kell csodálkozni, mert az épületegyüttes a Szent György vonalak találkozási pontja). Úgyhogy a második első (aranyérmes) Tata környéki látnivaló, amit nagyon szerettünk, az a majki Kamalduli remeteség területe és a hozzá kapcsolódó történelem.

A majki kamalduli remeteség cellaházai. Ha a fotóba klikklesz, olvashatsz, és láthatod is a cellaházak, és a főépület együttesének érdekességeit.



3.) Jártunk már jópár furcsa tanösvényen. Lépdeltünk pallókon lápi környezetben Tatán, vagy ártér fölött (szintén pallókon) Dabason, ráléptünk úszólápra (atyaég) is Szigetszentmiklóson, sőt, jártunk vízen is, szárazon maradt talpakkal Taksonyban. No de hogy a madarak által bevett magasságokban, azaz a lombkoronák szintjén sétálhassunk, egészen extrémnek ható szituációnak tűnt. Úgyhogy kipróbáltuk. Elmentünk a Tatától alig 20 percre lévő Nagy-Gerecsébe, lombkorona tanösvényt kipróbálni.




Ha a "Tata környéki látnivalók" összes bemutatott albumát is boldogan szemrevételeznéd, itt megtalálod őket. Ha pedig a piciny Tata sok-sok látnivalójára vagy kíváncsi, itt összefoglaltuk azokat is. :)



 

Vélemény-margók az ERRE-ARRA fotós ajánlóról: Kun Zsuzsanna, a Magyar Tudományos Akadémia díjazottja

(Akadémiai újságírói díj):


"Az ERRE-ARRA fotós ajánló egy jó példa arra, hogy a fotográfiai esztétikum összekapcsolódhat az épített örökséggel, természeti örökséggel is. A vizuális kultúra csodákra képes. Az errearra.org képi világa - akár egy adott képet, akár komplex képcsoportokat követünk le - a fotósa, Fazekas Krisztina szemein keresztül mesél. Csak ajánlani tudom a csodálatos fotókkal operáló errearra.org-ot minden kedves idelátogatónak."

 


Comments


bottom of page