TUDTAD, HOGY INNEN HURCOLTÁK EL GRÓF BATTHYÁNY LAJOS MINISZERELNÖKÖT..? KÁROLYI-PALOTA KÍVÜLRŐL ÉS BELÜLRŐL

Károlyi György, nem sokkal azelőtt, mielőtt megépíttette Ybl Miklóssal a fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyt, leszerződött Pollák Mihállyal, hogy alakítsa át a megöröklött belvárosi Károlyi-palotát. Ybl is  pörgött itt, belső átalakításokat végzett (pl. házi kápolna kialakítása).

Az 1800-as években járunk. Milyen történelmi események zajlottak akkor/ott a Károlyi-palotában..? Hátö, khm, pl. itt született Károlyi Mihály (Károlyi György, a tulaj egyik fia), és lakott is, többször. Itt vacsorázott utoljára 1849. január 8-án este az első felelős magyar miniszterelnök, gróf Batthyány Lajos. (Merthogy Károlyi György és Batthyány Lajos feleségei testvérek voltak, és épp egy közös családi vacsorán voltak túl, amikor is az osztrákok betörtek a házba, és elvitték Batthyányt, börtönbe. Onnan meg a kivégzésére. Batthyány Lajos kivégzését Budapesten, a 13 aradi vértanú kivégzésével egyidőben, 1849. október 6-án hajtották végre.)

Aztán az 1838-as nagy pesti árvíz.. A díszteremben szállásolta el Károlyi György az otthontalanná vált pesti embereket. Lakott itt Haynau is, innen vezényelte az 1848-as szabadságharc utáni megtorlásokat, sőt, Mária Terézia is integetett csipkés zsebkendőjével a főbejárat feletti erkélyről. Ok, ez még az 1700-as évek közepén volt. De integetett. Mi pedig ezen palota-aurában kószáltunk. Gyertek velünk.

Károlyi-palota belülről és kívülről

Károlyi-palota kapubejárója.

Károlyi-palota belülről és kívülről

Károlyi-palota főhomlokzata.

Károlyi-palota belülről és kívülről

Károlyi-palota főlépcsője.

Károlyi-palota belülről és kívülről

Károlyi-palota azon terme, melynek erkélyéről Mária Terézia hevesen integetett csipkés zsebkendőjével.

Károlyi-palota belülről és kívülről

Károlyi-palota Vörös szalonja.

Károlyi-palota belülről és kívülről

Tükörterem. "A zeneteremnek, vagy tükrös teremnek nevezett északi sarokszoba gróf Károlyi Györgyné Zichy Karolina budoárja volt. A grófné testvérével, Antóniával (aki gróf Batthyány Lajos felesége volt) élen járt a nemzet ügyének pártfogói között. A múlt századi enteriőrökben oly nagy szerepet kapó eredeti, velencei tükrök csak ebben a teremben maradtak meg. A rekonstrukció során a művészettörténészek olajzöld festékréteget is feltártak, ennek köszönhető a terem színvilága."

Károlyi-palota belülről és kívülről

Bártfay terem. "A terem eredetileg gróf Károlyi Györgyné Zichy Karolina lakosztályához tartozott. Innen hurcolták el 1949. január 8-án gróf Batthyány Lajost, az első felelős magyar miniszterelnököt, a magyar függetlenség vértanúját."

Károlyi-palota belülről és kívülről

Házi kápolna. "A kápolnát egy folyosószakaszból alakították ki. Díszes, neoreneszánsz falburkolata Ybl Miklós nevéhez köthető." Az eredeti felvételeken a kápolna berendezett állapotban található."

Károlyi-palota belülről és kívülről

Károlyi-palota könyvtára.

Károlyi-palota belülről és kívülről

Károlyi-palota egyik lépcsőháza.

Károlyi-palota belülről és kívülről

Károlyi-palota kívülről.

Min pörgött még Ybl?

Milyen a fehérvárcsurgói Károlyi-kastély?

Károlyi-palota belülről és kívülről

Házi kápolna. "A kápolnát egy folyosószakaszból alakították ki. Díszes, neoreneszánsz falburkolata Ybl Miklós nevéhez köthető." Az eredeti felvételeken a kápolna berendezett állapotban található."