top of page

EZ AZ EGYIK LEGSZEBB BALATON-FELVIDÉKI ROMÁNKORI FALUSI TEMPLOM- FELSŐÖRSI TEMPLOM

A templom fennállásának 800 éve alatt sokminden történt. Jöttek a törökök, felégették a templomot (amit az Örsi család építtetett magának - a település az ő nevüket viseli mind a mai napig -), aztán újraépítették, szintén katolikussá, majd lett belőle a reformáció térnyerésével református templom, aztán az épület vissza-avanzsálódott katolikus templommá. Mecsoda vallási kálvária..

 

Node írunk egy kis bulvárt is, hamár bemutattuk Badacsonyban található Szegedy Róza-házat és a Kisfaludy-házat, és kitértünk kettejük Szegedy Róza házában nyiladozó szerelmére, elmondjuk, hogy Szegedy Róza nagybátyja, Szegedy János prépost síremléke itt található a felsőörsi templom (más néven felsőőrsi prépostsági templom) jobboldali oldalcsarnokában.

 

Balaton-felvidék egyik méltán legszebbnek nevezett román-kori falusi templom 800 éves külcsínyének szemrevételezése után gyere velünk a barokkba hajló belső teret is megcsodálni.

bottom of page