top of page

EGYEDÜLÁLLÓ PROJEKT EGYEDÜLÁLLÓ TEMPLOMA. HOGYAN LETT A MUNKÁSOKNAK TEMPLOMA..?

A XIX. század végén, XX. század elején a budapesti lakáspiac nem tudott lépést tartani a berobbanó, trendi iparosodás hozta, fővárosba áramló embertömeggel (1873 és 1900 között !két és félszeresére! nőtt Budapest lakossága), így a főváros/befektetők elképesztő gyorsaságú ingatlan-beruházásba fogtak. A Wekerletelep megépítését az akkori Pénzügyminiszter, Wekerle Sándor kezdeményezte 1908-ban, munkások számára, azzal a pozitív kicsengésű megkötéssel, hogy a telep legyen élhető, kertvárosi feeling érzését keltő terület (a munkások nagy számban vidékről, falvakból, kertvárosi környezetből érkeztek), sőt, kikötötték, hogy az érkezőknek templomuk is legyen. Meglepő ez az odafigyelés így a mai világból visszatekintve, nem..?

A Wekerletelep szívében található Budapesti Munkás Szent József-templom kikerülhetetlen azonosító pontja a kertvárosnak, hisz a templom tornya több mint 50 méter magas (egy 10 emeletes panel magassága kb. 33 méter), de a templom belbecse sincs elaprózva: a főoltár siklósi és karrarai márványból készült, a freskók és a hozzákapcsolódó ornamentika pedig nem kevesebb, mint 300 méter falfelületet fed.

A neoromán stílusban épült, műemlékké avanzsálódott templom mind kívülről, mind belülről csodaszép, nem is gondolnánk mai fejjel, hogy a munkásoknak ilyet építettek..

bottom of page