top of page

AZ EXTRAHOSSZAN ÉPÜLT SZENT ISTVÁN BAZILIKA

Vagy-e már annyi idős, hogy a korodból levonj 54 évet? Hogy miért..? Talán így, személyessé téve az időt lehet a leginkább érzékeltetni, hogy mennyi idő kellett ahhoz, hogy hazánk talán egyik legszebb, és idegenforgalmi látványosságot tekintve legjelentősebb Bazilikája megépülhessen.

Budapest szívében Hild József tervei alapján 1851-ben kezdték meg a Szent István Bazilika építését, majd halálát követően átvette a stafétabotot a másik építészzseni, Ybl Miklós. Hogy, s hogynem ő is korábban halt, mintsem látta volna a Bazilikát teljes egészében, sőt, szívroham közeli állapotot is volt szerencséje megélni, egyszer legalábbis biztos, merthogy 1868. január 22-én a már majdnem kész, felfalazott kupola és kupoladob beomlott. Csak a törmelékek kihordása és a rosszul megépített részek bontása 3 évig tartott. Látjátok lelki szemeitek előtt az akkori bulvár szalagcímeket?! :)

Ybl Miklós halála után a Bazilikát Kauser József építész fejezte be, akinek nevével példátlanul keveset találkoztunk, pedig a Bazilika mellett olyan csodálatos és meghatározó alkotásokat hozott létre Budapesten, amik mellett nap mint nap elmehetünk (pl. Röser-bazár - Károly krt. 22.; Andrássy-udvar - Andrássy út 87-89.; Jézus szíve templom - Lőrinc pap tér; Magyar Államvasutak Nyugdíjintézetének egykori bérháza a Kodály köröndön; Zugligeti lóvasút épülete - Zugligeti út 64., stb.).

Egyébként pedig ha gondoltok egyet, fel is mehettek a Bazilika kupolájába: minimális összegért cserébe csodálatos budapesti kilátás tárul a szemetek elé. Mert tudjátok, ha mozdultok: láttok, tapasztaltok, éltek! :)

 

bottom of page