ERRE-ARRA A SZÉPSÉGES KOLOZSVÁR BELVÁROSÁBAN

January 6, 2019

Erdély lenyűgöző, felemelő, olyannyira, hogy a harmadik tematikus anyagunkat készítjük belőle (1., 2.a2.b,), Ő pedig ficánkol, és büszke (ok, mi is). :)

Most egy megagiga, 350.000 lakosú városba, Kolozsvárra kalauzolunk Titeket.

Mára Kolozsvár belvárosa a vendéglátóhelyek számában és minőségében, nem utolsósorban pedig az épített örökség esztétikájában (felújítottsági szintjében) vetekszik egy-egy magyarországi nagyváros szépségével. Sétáltunk a főtéren, majd elindultunk erre-arra. Hogy kicsit kikapcsoljunk, töltekezzünk, éljünk, és mutathassuk Nektek..! Újabb csodát..!

 

Mátyás király. Izmos, délceg, bölcs, támogatókkal megáldott (nézd csak milyen nagy emberek – pl. Kinizsi Pál, Báthory István – néznek felé rá), hatalommal, hódításokkal (földrajzi, és szerelmi – két házasság, egy házasságon kívül született gyermek – is beleértendő) teli, kultúrára odafigyelő, az ország gazdasági megerősödését nagymértékben elősegítő hazafi. Jött, ment, utazott, erre-arra, leader típusú vezetői képességeinek és sok-sok munkájának köszönhetően az 1400-as évek csodált, tisztelt országává váltunk.

A Mátyás-szobor felavatásán (1902. október 12.) az értelmiségi lét két mai napig kiemelkedő alakja, Jókai Mór és és a magyar gyermekirodalom megteremtője, a híres meseíró és mesemondó Benedek Elek is részt vett. Itt, Kolozsváron, Mátyás-király szülővárosában.

Kolozsvár főterén vagyunk, háttérben az erdélyi gótika egyik legszebb alkotása, a Szent Mihály templom (ahova mindjárt be is megyünk, de előtte vess egy pillantást az apró részletekkel teli szoborcsoport fotócsomagjára itt). :)

 

 

Amikor Mátyás-király gyermekként rúgta a port Kolozsvár főterén (mert Kolozsvárott született ugye), eszébe nem jutott (max. csak álmodozott róla), hogy itt, ahol épp befejezték az abban a korban hiper-szuper modernnek nevezhető épület, a Szent Mihály-templom építését, pár száz év múlva lesz egy szobra (lásd fent). No. De hát mit kell tudni erről az 1444–ben befejezett templomról..? Például, hogy kolozsvári Szent Mihály-templom az erdélyi gótika egyik legszebb alkotása, és hogy Erdély legmagasabb temploma. (A 80 méter magas épület templomtornyán lentről pöttömnyinek látott kereszt is 4 méteres.)

Aztán tök furi, de divat volt anno az országgyűléseket templomban tartani. A kolozsvári Szent Mihály templom 50 országgyűlést élt meg, a marosvásárhelyi református vártemplom 37-et. Sőt, a fejedelmeinket is templomban választották: itt például Bethlen Gábor avanzsálódott erdélyi fejedelemmé. Gyere velünk a múltba, és képzeld el, milyen lehetett a fejedelemmé választás ideje alatt a az eseményre feldíszített templom (klikk a fotóra).

 

Ha a templomban jó sokat néztél felfelé, ne feledd ezt a jó szokásod akkor sem, ha kilépsz a templomkapun. Most elindulunk Kolozsvár történelmi belvárosában a csodálatosan felújított épületek, és az egyetemváros fiataljai közé. Gyere velünk, nem bánod meg.

 

 

Please reload

Legfrissebbek
Please reload

Kövess minket az Instagrammon
  • Black Instagram Icon