Keresés

MÁLADOZÓ ÉRTÉKEK VILÁGÁBA VISZÜNK (1. RÉSZ)

Frissítve: 2021. nov. 14.


Amíg áll egy épített örökség, addig van esély a megmentésére is. Ezzel a pozitív gondolattal indulunk neki a mostani rovatunknak, még úgy is, hogy rejtett vagy nem rejtett, mindenesetre máladozó szépségeket mutatunk nektek; divatos szóval urbex-elünk. Gyertek velünk egykori esztétikába, ma bomló színekkel és formákkal játszadozó világba. Mert így is szép amink van. Csak valahogy másképp.

Az egykori „konzervgyártó”, Weiss Manfréd már az 1880-as években tudott valamit, mert gyára, a Weiss Manfréd Acél- és Fémművek (a köznyelvben Csepel Művek) már ekkor elkezdett lőszereket gyártani, és a XX. század első felének kiemelkedő magyar nagyüzeme az I. világháború idején az Osztrák-Magyar Monarchia második legnagyobb hadiüzemévé nőtte ki magát. A fő megrendelő a hadsereg volt, ekkor 30000-ren is dolgoztak a gyár területén. Háború után, békeidőben a gyár átállt kerékpár, szerszámgépek, varrógépek, autók, repülők, csövek gyártására, így a dolgozói létszám 6000 főre apadt. A II. világháború közeledtével újra nekilendülhettek az akkori HR szakemberek, a gyárba hirtelen 9000 dolgozót kellett felvenni, így a 6000 fős létszám újra megugrott 15000-re. Ekkor, azaz a II. világháború során harckocsikat, terepjárókat, repülőgép motorokat gyártottak itt, a Csepel Művek területén. A II. világháború során a gyárterület nagy károkat szenvedett, sőt, 1944-ben Weiss Manfrédet és családját a németek le is tartóztatták.

Az 1950-es években a gyár nemzeti vállalat lett, ekkortájt kezdték a helyiek a gyárat Csepel Műveknek nevezni. Az 1990-es években a terület felaprózódott, 200 körüli cégnek van itt bérleménye, vagy lett saját tulajdona. A terület olyan, mint egy patchwork-világ: van felújított, omladozó, de rózsaszín és rozsdaszínű része is. Mi most urbex (rozsda) területekre, máladozó "pompába" invitálunk titeket, eső után.

A területen hatalmas, csak a hossza majd 2,5 km.

A Csepel Művek bejáratán belül utcatáblák, sőt, a nagyvilággal összekötő még most is működő vágányhálózata, valamint I. világháború ideje alatt a dolgozók számára építtetett, máig fennmaradt bunkerei is vannak a területnek.



Az egyik legszebb magyarországi víztorony a hajmáskéri. Első blikkre az épület a sakkfigurák bástyájára hasonlít. A csipkézett, lőrésekkel teli építmény (bástya) 1901 és 1910 között épült az egykori császári és királyi tűzőrségi lövőiskolájának részeként. Víztorony voltát csak az épület külső felén látható vízmérce árulja el, annyira élethűre sikeredett Kondor Márton és Feledy József alkotása. Az épületbe most beviszünk titeket. A második emeletig simán, vakolatdarabok között fel lehet jutni, de a belső tartályokhoz vezető elrozsdásodott vaslépcső tiszteletteljes megálljt parancsolt. A kilátás gyönyörű, az épületbelsőt felújítás után simán eltudnánk képzelni egy extrém hangulatú otthonnak is. Gyertek velünk urbexelni:



Vadregényes öböl, rozsdás, rejtélyes hangulatú hajók, hangok, árnyékok, színek. Hogy hogyankerültek ide a pilismaróti öbölbe ezek a különböző típusú és funkciójú hajók, talány, annyi biztos, hogy a létrejött hajócsapat által hajótemetővé avanzsálódott group-ot érdemes felkutatni, és sétálni egyet itt a vadregényes természet és a vadregényes ipari termékek elegyében. Garantáltan kuriózum-jellegű a hangulat:



A "Máladozó szépségienk - urbex" sorozat további albumait ITT találhatjátok.