A XIX. század végén, XX. század elején elképesztő mennyiségű ember lepte el Budapestet, jött apraja-nagyja az iparosodás kínálta vonzó munkalehetőségekért. Ebben az időszakban a lakáshiány olyan szintre jutott, hogy volt, aki ágybérletet volt kénytelen fizetni, mert nemhogy lakás, egy szoba sem jutott neki, így a konyhában a sparhelt mellé elhelyezett ágyon tudta nyugovóra hajtani a fejét (ok, volt, aki azért fizetett ágybérletet, mert másra nem futotta). A főváros az „újépítésű ingatlanokkal” kapcsolatos döntéseit nem halogathatta tovább, hisz 1873 és 1900 között !két és félszeresére! nőtt Budapest lakossága. Megindultak bérházak, századelős lakótelepek építései. Az egyik ilyen, azaz most említett 1914-es projekt egy komplex beruházás lett. Miért..? A lakóépületek robbanásszerű építésével egyenes arányban nőtt a gázfogyasztás, így szükségessé vált egy új légszeszgyár felépítése is, ami ellátja egész Budapest területét gázzal. És ha már felépült a gázgyár 1910-14 között, akkor a gázgyári munkásoknak miért ne építenének közvetlen a gázgyár mellé lakásokat, egészen pontosan 100-at..? A munkástelepek azon felül, hogy fedelet, sőt, a lakásokhoz tartozó kertet/parcellát is adtak munkásemberek számára, egyéb komfortot is képviseltek: a munkástelepen óvodák, iskolák, élelmiszerboltok, és egyéb szolgáltatóegységek is megtalálhatóak voltak.