top of page

MIÉRT MÁTYÁS-TEMPLOM A MÁTYÁS TEMPLOM..?

GYERE BE VELÜNK A TEMPLOMBA, AZTÁN NÉZZ RÁ KÍVÜLRŐL IS.

Miért Mátyás-templom a Mátyás-templom..? Mert itt kötött házasságot Mátyás, ráadásul kétszer is, és azóta nem változtatták meg a templom nevét. Először nagy csinnadratta közepette elvette feleségül Podjebrád Katalint, aztán egy másik csinnadratta közepette Beatrixot. Mátyásnak egyik hölgyeménytől sem született gyermeke (Beatrix még gyógykezelésre is járt ide, az ausztriai Baden bei Wienbe), viszont egy bécsi szerelmi légyottból megszületett egyszem fia, Jánoska (akire ráhagyott jó sok mindent, pl. ezt a felvidéki, bajmóci várat is).

Volt még itt, ebben a hófehér, csipkés tornyú, színes Zsolnay cserepekkel fedett Mátyás-templomban csinnadratta, jópár, például Mátyás esküvői után 400 évvel, 1867. június 8-án, a Kiegyezést követően Ferenc Józsefet és feleségét Sissit itt koronázták meg. (Egyébként Sissi szerelme, Andrássy Gyula gróf tette Ferenc József fejére, és tartotta Sissi jobb válla fölé a magyar koronát). Az esemény után pedig az uralkodó pár lement a pesti oldalon található Vigadóba, bálozni. Kapcsolatokat építeni. Meg szocializálni. Mert az fontos ugye.

No, hát alapvetően ez a templom a XIII. században indult el templommá lenni, akkor még kicsi volt. Aztán Mátyás király idejében lett neki főtornya, a törökök idejében átalakították dzsámivá, aztán jöttek a jezsuiták, ezidő alatt redesign-on esett át a templom (a jezsuiták a templomot barokk stílusba öltöztették), majd az 1700-as években jött a tűzvész, amit követett egy újabb építkezés, és 1874-96 között megjelent Schulek Frigyes is, aki kialakította az épület mai képét (nem mellesleg a Halászbástyát is). Tiszta időutazásos timelapse, nem..?

A Mátyás-templom csodálatos belső tere után ITT, ebben az albumban megmutatjuk a Mátyás-templomot kívülről, sőt, ha kedved van, gyere fel velünk a templomtorony tetejére, ITT 253 méter magasan igen hevesen legyez már a szél..

bottom of page