top of page

A MAROSVÁSÁRHELYI VÁRTEMPLOM, AHOL NEM KIS NEVEK JÁRTAK, ÉS NEM KIS DOLGOK TÖRTÉNTEK..!

A XII. századig lépünk vissza az időben, ugyanis ekkor kezdték el építeni Marosvásárhely szívének kicsi pitvarában épült vártemplomot. 1444-ben a törökverő Hunyadi János közbenjárására ferencesek birtokába került a vártemplom, majd 1557 táján a reformáció megérkeztével vált a templom református templommá. Volt csatározás természetesen ezen a környéken is: 1601-ben, majd 1602-ben a templomot feldúlták, fel is égették. Aztán a XVIII. század végén kapott a vártemplom egy kis átalakítást: a barokk megcicomázta a vártemplom hajóját, és bejáratát. Ekkor került be a templomba a barokk stílusú orgona is, mely mind a mai napig működőképes.

Kik jártak a marosvásárhelyi vártemplomban? Hát a ma is álló falak találkozhattak többek között Hunyadi Jánossal, János Zsigmonddal (első erdélyi fejedelem) és II. Rákóczi Ferenccel is.

Mi minden történt ezek között a falak között..? Történt pl., hogy II. Rákóczi Ferenc ezt a helyszínt választotta fejedelemmé választásához 1707-ben (II. Rákóczi Ferencet Felvidéken a kassai Szent Erzsébet dóm Rákóczi-kriptájában temették el), aztán itt, a marosvásárhelyi vártemplomban !37! !országgyűlést! tartottak, sőt (nagyot ugrunk az időben) itt volt felravatalozva Sütő András, akit ezt követően a marosvásárhelyi temetőben helyeztek végső nyugalomra, 2006-ban. Gyere velünk a történelem egyik kicsiny bugyrába, nem bánod meg!

bottom of page