top of page

A ZORD KÜLSEJŰ, VISZONT FINOM ÉS TISZTA LELKŰ KIRÁLY FÜRDŐ

Fürdősorozatunk következő állomása a Hild féle klasszicista épület mögé dugott Veli Bej török fürdőtől, és a Lukács fürdőtől nem messze található Király fürdő. A fürdők közelsége (kb. 740 m), és a budai termálvízkészlet eredményeképpen a fürdők egy helyről, azaz a budai hegyek mélyéből kapják a termálvizet.

A Király fürdőt a König családról nevezték el, az ő birtokukba került a fürdő 1796-ban, és ők voltak azok, akik a ma is látható formára alakították azt. A műemlék voltát ma is tartja a két összeépített épület. Az egyik épület lakóház jelleget ölt zöld színbe bugyolálva, a másik egyértelműen törökfürdő hangulatú, nyers köves külső burkolattal. Ennek a résznek, azaz a törökfürdő résznek az építését egyébként Arszlán budai pasa kezdte meg 1565-ben, és utódja, Szokoli Musztafa pasa parancsnoksága idején fejeztek be (Szokoli Musztafa egyébként imádott fürdeni, a Rudas fürdő törökfürdő részét is az ő kedvéért húzták fel). Majdnem 500 év telt el azóta, és a Király fürdő épülete még mindig áll.. Atyaég.

No, ha szeretnél elrévedezni az 500 éves történelmünkben, esetleg egy csöndes pontra vágysz a zsongó Budapesten, és ha a tested is elernyedni vágyik 30-40 fokos gyógyító vízben, ejtsd útba a Király fürdőt, és ne habozz bemenni. Akár most is, és a felújítás után is.

bottom of page