top of page

EGYEDÜLÁLLÓ FOTÓK A KAZINCZY UTCAI RITUÁLIS FÜRDŐRŐL

Egy csomó helyen azt olvassuk, hogy „a Kazinczy utcai mikvét felújították”, meg „új rituális fürdő nyílt Budapesten”, meg minden. Ami igaz, !részben!, merthogy az 1928-ban (egyesek szerint 1930-ban) megnyitott Kazinczy utcai mikvének csak egy részét, kb. 5%-át újították fel (gyönyörűen), és mivel ugye a mikve 1928-ban (1930-ban) épült, „az új rituális fürdő nyílt Budapesten” típusú címek is megcsúszhatnak a banánhéjon.  No mindegy is, a lényeg, hogy az erre-arra bejutott a mikve azon 95%-ára, ami 1928 (vagy 1930) óta semminemű felújításon nem esett át. Figyelem, épített örökség iránt érzékeny egyéneknek sokkoló látványban lesz részük!

A sokkolódás mellé libabőrös feelinget is adunk azért, mert olyan érintetlen területeken fogunk járni, ahol még a fürdőbe vitt 1940-ben nyomtatott, bekötésre váró talmudok is ott vannak, ahova anno letették. Szóval olyan helyekre viszünk most be, olyan helyeken urbexelünk, ahol 80 éves port verünk fel  lépteinkkel. Figyelem! Egyedülálló vizualitás, egyedülálló történelem-beszívás következik. És épített örökség. Ugye.

REJTETT ÉRTÉKEINK MÉG:

Lakóház udvarába rejtett zsinagóga:

Egy kis magyar szecesszió zsinagógás kivitelben:

Romantikus-móros Rumbach zsinagóga:

Ezek a nőőők! Felemelők!

Gondolnád, hogy emögött az épület

mögött egy háromszintes mikve

(rituális fürdő) leledzik?

Indiana Jones-túra egy elhagyatott temetőben:

Egy belső udvarba pottyant zsinagóga:

A Károly-kertre néző Andrássy-ház:

bottom of page