top of page

AZ ORSZÁGHÁZ ÉPÍTTETŐJÉVEL LEBRATYIZÓ JAKAB-FIVÉREK JAKAB PALOTÁJA

Kassa egyik legcirádásabb polgári épülete nem a Fő tér formáját megalkotó épített örökségek egyike, pedig akár lehetne is. Kassa legcirádásabb épülete picit arrébb van (350 méter), azért mert, a Jakab testvérek itt örököltek telket, és lévén építészek voltak, gondolták, akkor felhúznak maguknak egy, a budapesti Vajdahunyad vára hangulatát, no meg az erdélyi Vajdahunyad vára hangulatát is idéző palotát.

A Jakab fivérek az építkezéskor összebrátkoztak, nem kisebb névvel, mint Schulek Frigyessel (ő alkotta Budapest legtöbb turistafotóján szereplő Halászbástyát), aki a kassai dóm átépítési munkálatai során sokat járt Kassán is (lévén az ő tervei alapján lett ojvá' a Szent Erzsébet dóm, mint amilyennek ma is látjuk). A Jakab testvérek kapcsolatépítésének eredménye, hogy ma is láthatunk a kassai dómról eltűnt, és a Jakab palotán feltűnt, leselejtezett faragványokat. Micsoda értékmentés kérjük szépen ;), és nem is olyan rossz látvány ez a palota, valljuk be.

Ha Kassa felé jársz, ne hagyd ki a Betléri-kastélyt és a krasznahorkai Andrássy mauzóleumot sem:

bottom of page