top of page

EGY SEMMITMONDÓ FEHÉR PORTÁL, EGY KAPU MELLETTI ÜLŐKÉVEL, TULAJDONKÉPPEN ENNYI A HÁZ. KÍVÜLRŐL. KÖZBEN MEG..?

Egy semmitmondó fehér portál, egy kapu melletti ülőkével, tulajdonképpen ennyi a ház. Kívülről. Közben meg..?

Ez a Budai Várnegyedben található ház bizony azon felül, hogy Horthy István (Horthy Miklós fia) feleségének, gróf Edelsheim-Gyulai Ilonának családi palotája volt (itt született Ilona, és unokája, ifjabb Horthy István Sharif 1941-ben - ő most az Egyesült Királyságban él -), a II. világháborúban, a németek oldalán háborúba sodródó országban ennek a háznak a pincéjében volt azt a titkos rádióállomás, amin keresztül megszervezték a háborúból történő kiugrási kísérletet 1944 őszén. A sikertelen kiugrási kísérlet után azonban gróf Edelsheim-Gyulai Ilona, és a Horthy család sorsa is megpecsételődött. És bár megpróbáltak elmenekülni a ház és a Dísz tér alatti pincerendszerén keresztül, sőt, be is jutottak a szembe lévő Dísz tér 4-5. számú házba, ott elfogták őket, majd védőőrizetnek álcázott akció keretében a németek elhurcolták Magyarországról a Horthy családot.

Hogy lettek lefülelve..? Elmondások alapján a Dísz tér másik oldalán, a Dísz tér 7. szám alatt működött a náci RSHA és a Gestapo, akik bemérték és lehallgatták a titkos rádiójeleket.

bottom of page