top of page

GANZ ÁBRAHÁM, AKI FELÉPÍTETTE A BRANDJÉT, AZTÁN LEVETETTE MAGÁT A MÉLYBE

Ganz Ábrahám Svájcból jött, gyártotta hevesen az 1848-as forradalomhoz az ágyúkat, golyókat, aztán tovább öntötte a vasat ide-oda. Példamutató életet élt, sikeres volt, megbízható volt, minden volt, és egyszercsak öngyilkos is volt. Kiugrott a Duna-parti Ganz palota körfolyosójáról. Az, hogy miért tette, csak találgatnak a kutatók, mert zárkózott ember lévén, semmit sem lehetett tudni róla. Van, aki azt mondta, hogy az öröklött fejfájása kergette a halálba, volt aki azt mondta, hogy a családban öröklődő elmebaj ellen menekült, valaki meg azt mondta, hogy a túlterheltség ellen tette tettét.

Az Ybl Miklós által alkotott Ganz mauzóleumban (Ganz Duna-parti palotáját is Ybl tervezte) található Ganz Ábrahám mellszobor egyik szeme tudatosan nincs megmunkálva, hisz Ganz Ábrahám a valós életben, 1843-ban egy öntés során súlyos balesetet szenvedett, és jobb szemére megvakult. „A fél szem oda, de az öntés sikerült.” - mondta.

A Ganz mauzóleum olyan, mint egy templom. Érdemes megkeresni: bejárattól a fal mellett végig jobbra kell haladni, és ott, a saroknál meglesz. Tutti.

bottom of page