top of page

EURÓPA EGYIK TERMÉSZETI RITKASÁGA: A BÉKÁS-SZOROS

Nemzeti Parkban járunk, a Nagyhagymási Nemzeti Parkban. Itt leledzik Európa egyik természeti ritkasága, a Békás-szoros. Miért ritkaság ez..? Mert a mindössze pár méternyi széles szorost 200-300 méter magas sziklafalak és hegycsúcsok fogják közre. Nem is egy, hanem négy sziklafal és hegycsúcs. A Kis-Cohárd, a Csíki-bükk, az Oltár-kő, és a Mária-kő. A Békás-szorosnak van patakja is, megmutatjuk azt is.

Ha esetleg nem félnél eléggé a nyári napsütést pillanatok alatt felváltó esti sötétségbe burkolózó, a több ezer méter magas hegyek között még félelmetesebbé váló, felerősített hangját is megmutató vihar miatt, egy kis pszichés nyomást még hozzáteszünk: tudd, hogy a Békási-szorosnak három fő része van. A Pokol kapuja, a Pokol tornáca és a Pokol torka. Aztán ha túléled a vihar okozta poklok-pokla feelinget, mint mi, merészkedj ki az autódból, és szívd meg a hely párás auráját. Egyedi, hegyi. :)

Sötét, de gyönyörű album következik. :) Aztán ha megnézted az albumot, gyere velünk a 2,4 km-nyi távolságra lévő Gyilkos-tóhoz is.

ERRE-ARRA AJÁNLÓ (MERTHOGY BETHLEN GÁBOR ITT IS MEGFORDULT):
HA A FOGARASI VÁR KÖRNYÉKÉN JÁRTOK, NE HAGYJÁTOK KI A 2544 M MAGAS
bottom of page