SÉTA BALATONFÜRED TÖRTÉNELMI BELVÁROSÁBAN

Lombhullatós ősszel, vagy épp nyárelőn, amikor még nem feltétlen cél a lubickolás, és amikor a nap és a víz által kiszívott testünket kora vagy késő délután még nem űzi be a fáradtság a szállásra, és amikor még nem lépnek bele a turisták egymás papucsába, no akkor érdemes egy kellemetes/romantikus/feltöltődős sétát tenni Balatonfüreden. Hogy a mi sétánk során hova meredt szép szemünk világa, máris mondjuk.

Megfordultunk a híres-nevezetes Horváth-háznál, ahol 1825. július 26-án először rendezték meg az Anna bált. A Horváth-ház nem csak akkor híres, hogy a ház urának lánya, Horváth Anna Krisztina volt az első Annabálos Anna (egyébként Horváth Anna Krisztina itt ismerkedett meg későbbi férjével Kiss Ernő huszártiszttel, aki az 1849-49-es szabadságharc tábornoka volt, és kivégezték Aradon), hanem arról is híres a Horváth-ház, hogy az 1798-ban épült copf-stílusú épület sokáig kora legnagyobb és legelegánsabb balaton-parti szállodája volt.

Aztán elsétáltunk további nyaralók mellett is, egyikből galéria, másikból múzeum, harmadikból étterem lett. Az étteremmé avanzsálódott ház pl. Blaha Lujza nyaralója volt, aki kellemetes szomszédságot ápolt Jókai Mórral és feleségével, Laborfalvi Rózával, hisz az ő villájuk is itt található. No és a harmadik szomszéd, az ingatlanbefektető bíboros, Vaszary Kolos, akinek a villája igencsak impozáns..

A „reformkori városrész” kihagyhatatlan eleme a Kossuth Lajos forrás is, és a mögötte elterülő Nagyvendéglő. A „reformkori útszakasz” legvégén pedig egy igen furcsa formájú templom után éles balossal lehet lekanyarodni a part felé, ahol a hangulatos Tagore sétány látványa után megérkeztünk a Balatonparthoz.