top of page

BALATONALMÁDI HANGULATOS PARTKÖZELI SÉTÁNYÁN JÁRVA

Balatonalmádi part közeli, hangulatos Szent István sétányának egy jellegzetes pontja a Sóhajok-hídja, mégsem találtunk róla túl sok mindent. Ami biztos, hogy közel 100 éves, és az 1930-as években a Balatonalmádiba érkező nyaralók már koptathatták a felületét. Az is biztos, hogy kitűnő esküvői jegyespárfotós helyszín, a színe és a formája adja a lehetőséget. Most a Balaton felől enyhén nádassal benőtt, a túloldalról fut előtte egy rút, hatalmas csatornacső (nem, nem komponáltuk bele a fotóba), de a híd cuki, és kétségtelenül a miénk. Mint ahogy a hídtól 10 lépésnyire található obeliszk is, ami feltehetően egy időben épült a híddal, de sokkal szomorúbb apropóból: az 1928-as, almádi jellegzetes vörös homokkövéből épült szobor az országrészek elcsatolására emlékszik.

Nem messze a Sóhajok-hídjától a park legfiatalabb pontja az Európa szoborpark. A szoborpark 2012-es, magyar és külföldi szobrászok művei láthatóak talapzaton, a magyar művek stabilak, a külföldiek cserélődnek. Párat megmutatunk belőlük is. J

Ha pedig végigsétálsz az említett látványosságokkal megspékelt sétányon, ne felejts el a víz irányába is elnézni. Nincs szebb a Balatonnál..!

bottom of page